A Mandiner szemlerovata a nyilvánosságban megjelenő legújabb és legfontosabb véleménycikkekről, publicisztikákról.
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Az Európai Unió alapvető érdeke a versenyképes Kínával való sokoldalú együttműködés.
Gyertek, gyertek velünk, jöjjön mindenki június elsején, mert ha valamikor, hát most nem pusztán a kormány mellett kell kiállnunk – nem mintha az nem lenne fontos és életbevágó –, hanem az életünk mellett.
A „Jön a farkas!” kiáltása: ha túl sokszor és indokolatlanul hangzik el, elveszíti erejét.
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.
Van az a vicces mondás, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr.
A kormánykritikus médiában szinte alig van híradás arról, hogy a közösségi médiában egy videó köröz, amelyen állítólag a merénylő kiabálja azt, hogy „Éljen Ukrajna!”.
Gyakran elmondtuk már: felénk is megjelenhet a parttalan gyűlölet, az ideológiai gyűlölködés, a leszámolósdi.
Közös értékeink és politikáink összekötnek bennünket: Isten, haza, család.
Vitán felül áll, hogy a „független és objektív” sajtónak vannak a legvállalhatatlanabb követői és olvasói.
Ebből a közegből merítettek a nyilasok és a kommunisták is, és a külföldi befolyáslási kísérletek is erre a társadalmi csoportra számítanak.
A gyűlölet érzése kiüresítette a tolerancia fogalmát, értelmetlenné tette, és ezt a bűnt az európaiakkal szemben a tolerancia önfelkent papjai követték el.
Karácsony Gergely és a város vezetői nem látják, hogy itt valami nem stimmel?
Az isteni szeretet nevében rejtegetjük a bűnt, az ügyvédből meg besúgó lesz, végül talán ügyész is?
Remélem, hogy megértik végre, hogy a polarizáció szó szerint életveszélyes.
Ha jól értem, amikor MINKET kezdett el basztatni Magyar Péter azzal, hogy „jól fizet a Fidesz”.
Bevallom, nem nagyon szeretnék Karácsony Gergelytől dedikált példányt kapni a könyvéből.
Azok, akik békét kívánnak, azok, akik azt szeretnék, hogy az országukban ne legyen háború, egyszerűen veszélyben vannak.
Nem kell nekünk, a Nyugatnak, külső ellenség, ha ez így halad, saját magunkat fogjuk felemészteni.